News

Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán a 23-as kilométernél Biatorbágynál személygépkocsi kamionnal üt ...
Olha Sztefanyisina szerint az Európai Unió egyik alapító dokumentuma sem ír elő teljes konszenzust a kérdésben.
Sok embert evakuáltak, az erős szél nehezíti az oltást. A kelet-spanyolországi Tarragona hatóságai kedden több mint 18 ezer helybélit utasítottak arra, hogy maradjanak otthon, sok embert evakuáltak, m ...
Kedd délig országszerte újabb 966 káreseményről érkezett bejelentés az OKF-hez. Az elmúlt harminc év legnagyobb időjárási behatása érte az áramhálózatot, ezért 366 ezer háztartásban elment az áram. A ...
A piros veszélyjelzés néhány kelet-magyarországi járást érint, Debrecenben óránkénti 111 kilométeres széllökést mértek, jégesőre is van kilátás.
A repülőgép az Európai Unió Aspides vörös-tengeri védelmi missziójában vett részt. A német külügyminisztérium kedden bekérette a berlini kínai nagykövetet, miután a kínai hadsereg lézerrel célba vett ...
Újabb viharok érkeznek, mi készülünk rá – üzente az építési és közlekedési miniszter. Újabb viharok érkeznek – írta Lázár János építési és közlekedési miniszter kedd délelőtt, háromnegyed 12-kor a Fac ...
Az 51 éves, többszörös visszaeső férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben, az Europol Most Wanted listáján is szerepelt.
illetve ha a helyzet úgy kívánja, segítséget nyújtanak az veszélyeztetett területen kívül élő embereknek és háztartásoknak. A parajdi vészhelyzeti bizottság május 8-án hirdetett először vészhelyzetet ...
Az izraeli kormányfő a jelölőlevelet is átadta az amerikai elnöknek. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn közölte Donald Trump amerikai elnökkel, hogy Nobel-békedíjra jelölte őt, és a jelölőlev ...
A kormányfő tájékoztatása szerint az áramszolgáltatók munkatársai folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán. „A tegnap esti vihar nagy károkat okozott az országban. 366 ezer háztartásban volt áramkim ...
Csődöt jelentett egy 40 éve működő magyarországi utazási iroda, az Unitravel, amely az agresszív új konkurens áldozatának tartja magát, és nem az utolsó áldozatnak az ágazatban.