News

Sok embert evakuáltak, az erős szél nehezíti az oltást. A kelet-spanyolországi Tarragona hatóságai kedden több mint 18 ezer helybélit utasítottak arra, hogy maradjanak otthon, sok embert evakuáltak, m ...
Olha Sztefanyisina szerint az Európai Unió egyik alapító dokumentuma sem ír elő teljes konszenzust a kérdésben.
A piros veszélyjelzés néhány kelet-magyarországi járást érint, Debrecenben óránkénti 111 kilométeres széllökést mértek, jégesőre is van kilátás.
A repülőgép az Európai Unió Aspides vörös-tengeri védelmi missziójában vett részt. A német külügyminisztérium kedden bekérette a berlini kínai nagykövetet, miután a kínai hadsereg lézerrel célba vett ...
Az izraeli kormányfő a jelölőlevelet is átadta az amerikai elnöknek. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn közölte Donald Trump amerikai elnökkel, hogy Nobel-békedíjra jelölte őt, és a jelölőlev ...
Újabb viharok érkeznek, mi készülünk rá – üzente az építési és közlekedési miniszter. Újabb viharok érkeznek – írta Lázár János építési és közlekedési miniszter kedd délelőtt, háromnegyed 12-kor a Fac ...
Az 51 éves, többszörös visszaeső férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben, az Europol Most Wanted listáján is szerepelt.
illetve ha a helyzet úgy kívánja, segítséget nyújtanak az veszélyeztetett területen kívül élő embereknek és háztartásoknak. A parajdi vészhelyzeti bizottság május 8-án hirdetett először vészhelyzetet ...
Csődöt jelentett egy 40 éve működő magyarországi utazási iroda, az Unitravel, amely az agresszív új konkurens áldozatának tartja magát, és nem az utolsó áldozatnak az ágazatban.
Bár a múlt hónapban Budapesten megtorpant az áremelkedés, a használt lakások és házak átlagára négyzetméterenként 1,28 millió forintnál jár a fővárosban.
A miniszterelnök politikai igazgatója által vezetett Mathias Corvinus Collegium Alapítvány vagyona meghaladja az 500 milliárd forintot.
A kormányfő tájékoztatása szerint az áramszolgáltatók munkatársai folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán. „A tegnap esti vihar nagy károkat okozott az országban. 366 ezer háztartásban volt áramkim ...